AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC EMLÉKÉRE
Ünnepi beszéd
Bánkiné Király Zsuzsanna polgármester
A 68 évvel ezelőtt, 1956. október 23-án kirobbant forradalom és szabadságharc oly eseménye a magyar és világtörténelemnek, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszmeiségét követve, újfent „megforgatta a világot”.
Márai Sándor szavaival élve:
„…Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: “Elég volt.”
Igen, elég volt a megszállásból, az idegen kommunista hatalomból, ami a II. világháború után megpecsételte Magyarország sorsát, a Szovjet Vörös Hadsereg úgynevezett „felszabadításával”. A Rákosi Mátyás irányításával kialakított sztálinista diktatúra – kollektivizálás, túlzott mértékű és irracionális iparosítás stb. – és a Magyar Dolgozók Pártja által gyakorolt terror, az országot behálózó rendőrállam már az 50-es évek elejére komoly feszültséget okozott, fokozatosan felszínre tört a társadalmi elégedetlenség. Az embereknek egyre inkább elege lett az ÁVH korlátlan hatalmából, a diktatórikus Rákosi-Révai-Gerő-Farkas vezette kormányzásból, a koncepciós perekből (Rajk, Mindszenty). 1955-től a nemzetközi helyzet is felgyorsult, Ausztria semleges lett, kikerült a szovjet zónából, melyről a magyarok is álmodoztak. A forradalom előzményéhez tartoznak az 1956 őszén kirobbant lengyelországi események, amelyek még inkább erősítették a szovjet- és kommunistaellenes tüntetéseket. Hazánkban az első jelentősebb események október 16-20-a között a szegedi és a debreceni egyetemisták és főiskolások gyűléseivel kezdődtek, akik létrehozták a MEFESZ-t (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) és egyben megfogalmazták követeléseiket. 1956. október 22-én a Budapesti Műszaki Egyetem diáksága nagygyűlést tartott, csatlakoztak a MEFESZ-hez az ELTE diákságával együtt, és megszövegezték a híres 16 pontot, amelyben többek közt követelték a szovjet csapatok kivonását Magyarországról, új kormány létrehozását Nagy Imre vezetésével, a magyar-szovjet kapcsolatok felülvizsgálatát, a Varsói Szerződésből való kilépést, általános, titkos, többpárti választásokat, teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót.
Másnapra október 23-ára békés tüntetést szerveztek a Petőfi-szoborhoz, ahol Sinkovits Imre a Himnuszt, majd a Bem-szobornál kb. 50 ezres tömeg előtt a Szózatot szavalta el. Ekkor már fiatalok, munkások is csatlakoztak a tüntetéshez és a nemzeti színű zászlók közepéből kivágták a szovjet mintájú címert, így lett a „lyukas zászló” a forradalom jelképe. Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) első titkára rádióbeszédében a megmozdulást ellenségesnek, sovinisztának, nacionalistának minősítette, és minden engedményt elutasított. A beszéd elhangzása után a békés tüntetés szinte órák alatt népfelkeléssé, majd – a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után – fegyveres szabadságharccá változott.
Az első sortüzek az éjszakai órákban a Magyar Rádió épületénél kezdődtek, de több fegyverraktár, laktanya, rendőrőrs és üzem is a felkelők kezére került. A Dózsa György úton, a mai Ötvenhatosok terén ledöntötték az elnyomás gyűlölt jelképét, a Sztálin-szobrot. Ekkor hangzottak el az alábbi 56-os jelszavak:
„Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon!”
„Szovjet sereg menjen haza, Sztálin-szobrot vigye haza!”
Budapesten több helyen egymás után alakultak meg a felkelőcsoportok: Baross tér, Corvin köz, Boráros tér, Újpest, Csepel, Széna tér, Móricz Zsigmond tér.
A forradalom megállíthatatlanul megindult, de nem csak Budapesten, hanem a vidéki nagyvárosokban is: Székesfehérvár, Veszprém, Salgótarján, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Keszthely, Mosonmagyaróvár, Kecskemét, Szolnok, Szeged, Debrecen és még sorolhatnánk a helyszíneket. Mind Budapesten, mind vidéken létrejöttek a munkástanácsok és a forradalmi bizottságok. A hadsereg tagjai közül is sokan átálltak a felkelők oldalára. A zsarnokság és az elnyomás elleni küzdelem, a szabadságért folytatott harc összekovácsolta az embereket a következő 56-os jelszavakkal:
„Bem apó és Kossuth népe, menjünk együtt, kéz a kézbe!”
„Aki magyar, velünk tart!”
A sortüzek ellenére a szabadságharcosok hősiesen küzdöttek a szovjet tankokkal szemben. Igazi példát mutattak a „pesti srácok” néven azok a tízen- és huszonéves fiatalok, akik az újra és újra támadó szovjet csapatokkal szemben „Molotov-koktéllal” felvették a harcot, ahogy Szentkúti Ferenc verse is „zengi”:
„Te napköziben nevelkedett apró kamasz,
Te, akinek élete mindössze
vagy tizenöt sivár tavasz.
Te, kibe már az A. B. C.-vel
tömték az ideológiát,
A szovjet tankok vad tüzében
zengted a szabadság dalát.”
(Hősköltemény egy pesti srácról)
A forradalmi hangulat és fegyveres összetűzések arra késztették a Magyar Dolgozók Pártját, hogy Nagy Imrét nevezzék ki miniszterelnöknek. Október 25-én tragikus fordulatot vettek az események. A Parlament előtt tüntető fegyvertelen, békés tömegbe az ÁVH egységei belelőttek, amelynek következtében csaknem 100-an haltak meg, és még többen megsebesültek. Futótűzként terjedt el e véres esemény, melynek hatására felgyorsultak a fegyveres harcok a vidéki településeken is. A forradalmárok és szabadságharcosok hősiesen és önfeláldozóan küzdöttek. Hősies küzdelmük adott nyomatékot a forradalmi követeléseknek, önfeláldozásuk nélkül elképzelhetetlen lett volna az októberi szovjet támadás visszaverése, Sztálin és Rákosi híveinek, követőinek eltávolítása a hatalomból, a többpártrendszer kereteinek megteremtése, a semlegesség bejelentése.
Október 28 és november 3 között megkezdődött a forradalom győztes időszaka. Nagy Imre és a kormány átköltözött a Parlamentbe, bejelentette a többpártrendszer bevezetését és utasítást adott az 1949 február óta igazságtalanul fogságban tartott Mindszenty József bíboros kiszabadítására. Az új kormány a forradalmat „nemzeti demokratikus forradalomnak” minősítette, megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a csapatok teljes kivonásáról és a Varsói Szerződésből való kilépésről. Rádióbeszédében ígéretet tett az ÁVH feloszlatásáról, amnesztiáról és a március 15-ét nemzeti ünneppé nyilvánításáról. Megalakult Király Béla vezetésével a Nemzetőrség.
A forradalom győzelme azonban csak látszat volt. A nemzetközi helyzet kedvezőtlenül alakult. A két nagyhatalom (USA és Szovjetunió) háttéralkut kötöttek. A Szovjetunió Hruscsov vezetésével szabad kezet kapott Magyarország lerohanásához, amiben nagy szerepet vállaltak a forradalom időszaka alatt kimenekült kommunisták, Kádár János és Münnich Ferenc.
- november 4-én hajnali 4 órakor megkezdődött a szovjet katonai invázió a forradalom leverésére. Ekkor hangzott el Nagy Imre híres rádióbeszéde, amely segélykiáltás volt a szabad világ felé:
„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”
A segítség elmaradt, bár a felkelők – életüket feláldozva – még szembeszálltak a tankokkal. A forradalom és szabadságharc résztvevőire iszonyatos megtorlás várt. A számok önmagukért beszélnek. 1956 vége és 1959 között 35 ezer ember ellen indult rendőrségi eljárás, az ÁVH-sok, a rögtönítélő népbíróságok és a megalakult Munkásőrség (pufajkások) segítségével. Különösen a „pufajkások” terrorja indult meg 1956. december 8-a után, miután Münnich Ferenc kiadta a jelszót: „Mától kezdve lövünk”. Tömeges letartóztatások kezdődtek, 26 621 embert ítéltek el, sokakat internáltak, 229 főt pedig kivégeztek. Kiskorúakat ítéltek halálra, megvárták, hogy betöltsék 18. életévüket a halálbüntetés végrehajtásához. Ezt igazolja Mansfeld Péter elítélése, akit 1959. március 21-én végeztek ki. A Nagy Imre per 1958 február és június közt zajlott, a vád pedig „szervezkedés a népi demokratikus rend megdöntésére” volt. A kötél általi ítéletet 1958. június 16-án hajtották végre, Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós elitélteken. A holttesteket előbb a börtön udvarán földelték el, majd 1961-ben az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjába helyezték ,hamis neveken. Kopácsi Sándort Budapest volt rendőrfőnökét életfogytiglani börtönre ítélték. Körülbelül 200 ezer ember hagyta el az országot. 1963-ban amnesztiát hirdetett Kádár János, de ez nem vonatkozott az 1957. május 1-je előtti perbe fogottakra. Voltak azonban akik csak 1970-74-ben szabadultak. Ahogy Wittner Mária is, aki a Corvin közbeni harcokban vett részt, akit előbb halálra, később életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, Ő is csak 1970-ben amnesztiával szabadult. Mindenkit, aki a forradalomban részt vett és életben maradt a későbbiekben is állandóan megfigyelés alatt tartottak. Ilyen volt az „emberarcú” szocializmus.
Melocco Miklós (magyar szobrászművész) emlékezése szerint:
„Október 23-án láttuk a magyar szabadságot, boldogok voltunk, és nem hittük el, hogy november 4-én megölték. 1956 álom a tisztaságról és a hősiességről. Túl szép, hogy igaz legyen, pedig 56 a mai létünk erkölcsi alapja, meg kellene írni a bibliáját minden hősével, vértanújával együtt.”
A fenti gondolatokat erősítve 1956 emléke örökké élni fog a magyarok szívében! 56-ban olyan példát adtunk a világnak, amely esemény mindig szerepelni fog az emberiség történelmében.
Albert Camus szavaival: „A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”(1957-66)
Az 1956. évi forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk október 23-án a balatongyöröki temetőben
Balatongyöröki Hírlevél 2024. november
Az ünnepségen a Himnuszt követően Villányi Éva művelődési ház vezető Fónay Jenő magyar mérnök, 1956-os szabadságharcos emlékét idézte, aki a Széna téri ellenálló csoport helyettes parancsnoka volt. A forradalmat követően 1957-ben letartóztatták. Első- és másodfokon is halálra ítélték. Több, mint négy hónapot volt börtönben halálraítéltként, végül unokatestvére,Fónay Márta színésznő közbenjárására kegyelmet kapott. Fónay Jenő 1956. november 4. című versét Villányi Éva szavalta el.
„Álmodtam én fényről
győzelemről
ragyogásról
a sugárzó fényben boldogságról
álmodtam még akkor is
mikor már… sejtettem a végét” (részlet)
Bánkiné Király Zsuzsanna polgármester ünnepi beszédében ismertette a forradalom és szabadságharc 12 napjának legjelentősebb eseményeit.
Kiemelte, hogy 68 évvel ezelőtt, 1956. október 23-a oly eseménye a magyar és világtörténelemnek, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszmeiségét követve, újfent „megforgatta a világot”.
Márai Sándor szavaival élve:
„…Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: “Elég volt.”
1956 emléke örökké élni fog a magyarok szívében! 56-ban olyan példát adtunk a világnak, amely esemény mindig szerepelni fog az emberiség történelmében.
Melocco Miklós magyar szobrászművész gondolati idézte a település vezetője.
„1956 álom a tisztaságról és a hősiességről. Túl szép, hogy igaz legyen, pedig 56 a mai létünk erkölcsi alapja, meg kellene írni a bibliáját minden hősével, vértanújával együtt.”
Az ünnepi beszéd teljes szövege magyarul és németül a https://szivugyunkgyorok.hu/aktualis/ oldalon olvasható.
A Szózatot követően Bánkiné Király Zsuzsanna polgármester, Kiss László Tibor alpolgármester és Piszter Péter, a Balatongyöröki Honismereti Kör Egyesület elnöke koszorút helyezett el az 56-os emlékművön, és a résztvevők gyertyagyújtással tisztelegtek.
Köszönöm szépen!
Nagyon örülök, hogy elolvashatom újra ezt a történetileg is érdekes és értékes megemlékező szöveget Zsurka Ágnestől.
Köszönjük szépen a visszajelzést.